10. fejezet ~ Meglepetés

   Sziasztok! Elérkeztünk a 10. fejezethez. Tudom, az utóbbiak nagyon unalmasak lettek, de ezentúl próbálok valami érdekeset összehozni. Remélem, hogy a továbbiakban is követni fogtok és azt is, hogy megírjátok őszinte véleményeteket, mégha bántó, akkor is.

Ölel titeket: 

                       ~ Watta Wilson ☆

   Arra ébredtem, hogy fázom. Hiába volt rajtam két meleg takaró, akkor is fáztam. Mikor kinyitottam a szemem nem láttam semmit az erős fényben. Eltelt egy kis idő, mikor észleltem, az az ajtó nyitva van, ami kivezet az erkélyre. Csípett a hideg, téli levegő, a szél pedig sok havat befújt a szobámba. De vajon ki nyitotta ki? A szoba másik ajtaja, ami a lakásból nyílik zárva van, senkinek nincs kulcsa hozzá, csak nekem. A másik nincs, mivel emeleten lakom, magasan van, minek bezárni. Bár... lehet, hogy csak a szél nyitotta ki.

   Fogtam a köntösöm, belebújtam a mamuszomba, majd odamentem becsukni az ajtót. Rengeteg hó állt bent a szobában, amit ki akartam söpörni, de megláttam egy vörös foltot és egy pici, arany színű dobozt, amit egy masni díszített. A rózsára rá volt kötve egy papír, melyben ez állt:

   "Drága Mirandám!

Fogadd sok szeretettel tőlem ezt a csekély kis ajándékot, remélem tetszeni fog. A kilétemet sajnos nem fedhetem fel, mivel könnyen bajba keveredhetnék, pedig szívesen a tudomásodra adnám. Az biztos, hogy még fogunk találkozni. Remélem rájössz egyszer. <3

                                               Névtelen imádód       U.i.: Aranyosan alszol."

   Úgy gondoltam, hogy senki nem mászik falat csak azért, hogy bejöjjön hozzám, de tévedtem. Felvettem, majd kinyitottam a dobozt és egy csodaszép, arany nyaklánc fogadott.

Ahogy jobban megnéztem láttam egy pici szívnek a felét, melybe ez volt belegravírozva:  "I <3"  A "You", vagy valami más gondolom a másik felében van. Gondolom akkor a másik felét kell megkerestem és megtalálom a küldőt, a titkos imádómat.

Nagyon tetszett az ötlet, persze ha tudnám ki volt, akkor mégjobban örülnék. Nem vagyok egy romantikus szerzet, de ez nagyon meghatott. Még mindig nem fogtam fel, hogyan történhetett. Mégis hogyan szerethet engem valaki ennyire, hogy még falat is mászik értem?  Egyébként nagyon romantikus.

   Hirtelen azt is elfelejtettem, hogy miért is indultam, annyira lekötött a nyaklánc. Mikor kinéztem azonnal megláttam a söprűt az erkélyen. Kimentem érte, fogtam magam és kisöpörtem az összes havat az ajtón kívülre, amit be is csuktam magam után. Kerestem a szekrényben egy kisebb vázát, emgedtem bele vizet és beletettem a rózsát, a levelet pedig az íróasztal mélyében elrejtettem. Remélhetőleg senki sem fogja megtalálni. A nyakláncot feltettem a nyakamba. Annyira szépen csillogott.
- Miranda, gyere reggelizni, miután felöltöztél! - kaptam az utasítást anyától.
   Nem öltöztem ki nagyon, felvettem egy szürke pólót, egy narancssárga kötött pulóvert és egy melegítő nadrágot. Miért mindig kötött pulcsi? Azért szeretem ennyire azokat, mert nagyon melegek, nem fázok bennük és rettentően puhák, kényelmesek.
- Jó reggelt mindenkinek! - köszöntem anyának és apának, akik már az asztalnál ültek. - Mi újság?
- Apáddal elmegyünk reggeli után vásárolni, téged pedig itthonhagyunk.
Nah, ez is! Már megint lekoptatnak. De legalább a nyakláncot nem vették észre, ami megkönnyebbülés.
- Mi az ott a nyakadban? - kérdezte apa elég feszülten.
Basszus, már csak ez kellett. Valamit gyorsan ki kell találnom. Szerintem olyan vörös lehettem, mint egy rák, mikor kimondtam amit gondoltam.
- Oh, ez? Hát... - haboztam, gondolkoztam a válaszon. - A tavalyi kiránduláson vettem. Nem volt drága, csak úgy megtetszett. Lehet, hogy nem mutattam, de most találtam rá.
Huh! Szerintem rohadt szar kifogás volt, de azért megteszi. Csak a szobámba ne menjenek be.
- Jól van, Miranda, hiszünk neked. De ha nem így van, akkor gond lesz, ugye tudod? - fenyegetőzött apa elég komoly tekintettel. Tehát ha rájönnek, akkor végem van.
- Figyelj, mi elmentünk. Ha akarod, akkor elmehetsz valahová, de ne túl messzire. Nem tudom, mikor jövünk - mondta anya, majd becsukták az ajtót a hátuk mögött és bezárták.
   Amint ezt megtették felrohantam a szobámba, bezártam az ajtómat, előtúrtam a levelet, felültem az ágyamra és olvasgattam. Teljesen el voltam olvadva, de akárhányszor olvastam, nem jöttem rá semmire. Hirtelen megrezzent a telefonom, üzenetem érkezett. Egy ismeretlen szám küldte. Csupán csak ennyi volt:

"Szeretlek és remélem, tetszett az ajándékom. Légy ügyes és fejtsd meg, vajon ki vagyok."

Nem bírtam tovább, végre itt volt az alkalom. Felhívtam a számot, de a vonal másik végén álló személy kinyomta a telefont és írt egy üzenetet:

"Ne hívj, úgysem veszem fel. Csak az üzeneteket olvasom el. Ezt tartsd a fejedben, drágám."

Nyomasztott a dolog, így írtam neki egy újabb üzenetet.

"Mit akarsz tőlem? Esetleg hol találkozzunk? Meg akarom tudni, hogy ki vagy!"

Nem sokat kellett várni rá, máris érkezett a válasz:

"Téged akarlak, teljes egészében, semmi mást. Találkozni többször fogunk, mint szeretnéd és gondolnád. Azt, hogy ki vagyok, neked kell megfejtened. Többet ne keress! Puszillak, drágám."

Rendben, nem zaklatom tovább. Felettébb érdekes tények előtt állok, de meg fogom tudni, ki volt az az ember. Nem adom fel a keresést!