2015. augusztus 12., szerda

Helyzetjelentés

Sziasztok!
Nagyon szépen köszönjük azt a 3480 oldal megtekintést és a nyolc feliratkozót, nagyon örülünk neki és boldogsággal tölt el bennünket. <3

2015. augusztus 2., vasárnap

15. fejezet ~ Hatalmas csapás

   Sziasztok! Köszönöm, hogy ennyi visszajelzést kaptam az előző részekben. Sajnálattal közlöm, hogy nem tudok időre posztolni, mivel nem mindig jön az ihlet, így nehéz. Remélem nem haragszotok. Jó olvasást kívánok mindenkinek! :)

Ölel titeket:
                       ~ Watta Wilson

   Teltek a téli napok szép lassan, a gyönyörű, fehér hótakarót a lucskos, saras piszkos víz váltotta fel, ami esténként megfagyott, reggelre pedig mocskos módon csúszott. Nem hallgathattam Berendon és Gery csípős párharcát, nem fürdethettem meg őket. Egyszóval hiányzott.
   Szerda van. Egy hat órás nap elé nézünk: matek, biosz, osztályfőnöki, informatika, tesi és egy történelem. Leginkább az utolsót várom, több okból is: nem kell a lányok uncsi képét bámulnom, beszélgethetek Elliottal és utolsó, tehát utána mehetek haza. Ahogy reggel elnéztem a fiúkat még találtak maguknak valamennyi havat, ami inkább már homoknak minősíthető, de ezzel is tudták ölni egymást. A matek tanár nő volt az ügyeletes, akinek az arcán ült a szokásos gúnyos vigyora. Egész reggel minket nézett és vigyorgott.
- Oh, tuti, hogy ezt gondolja: "Kis köcsögök, beszopatlak titeket matekból!" - Gery volt természetesen, aki egy adag saras szutykot morzsolt a hajamra.

2015. július 25., szombat

14. fejezet ~ Ajándékok halmaza

   Szépen teltek a januári hűs napok és éjszakák, igazán a bál óta nem történt semmi érdekes. Még mindig nem tudom, hogy ki lehetett az a srác, aki hazakísért. Sokszor még eszembe jut gyengéd tapintása, az erős karjai és izmos teste. Anyáék nem érték még haza, pedig már két hete távol voltak.
   Ugyancsak ballagtam a suliba reggel, mikor egy őrült biciklis majdnem elütött az úton.
- Jaj, elnézést, hogy majdnem nekimentem a néninek! - nézett rám a pici szipogó, kipirosodott arccal.
Alig látszott ki az arca a sapkából és a sálból, kicsi, kesztyűs kezeivel szorongatta a bicikli kormányát. Megesett rajta a szívem, pedig el akartam küldeni a búsba, hogy mit képzel magáról. Mosolyra húztam a számat, közelebb léptem hozzá, leguggoltam mellé és meggsimogattam a pici sapkás fejét.
- Semmi probléma, ne félj! Nem haragszom, de legközelebb légy óvatos!
- Nagyon aranyos és szép a néni. - Hamar odanyomta arcát az enyémhez és kaptam tőle egy hatalmas, cuppanós puszit, majd felpattant a járművére és elviharzott. Annyira meghatott, még akkor is, ha lenénizett.

2015. július 19., vasárnap

13. fejezet ~ Rendhagyó buli a suliban

Sziasztok! Elnézést, hogy pénteken nem tudtam kitenni az új részt. Elmentünk a családdal kikapcsolódni a Tiszára, ami hatalmas élmény volt. Megvolt az ezévi nyaralásunk is. Most nektek az eddigieknél hosszabb résszel kedveskedem. Remélem megbocsátjátok, hogy nem időben hoztam a részt.

Ölel titeket:
                       ~ Watta Wilson ☆

   Teltek a januári hűs napok, de még mindig nem tudtam, hogy vajon ki hozta a nyakláncot. Van két személy, aki számomra nagyon gyanús, de nem merem biztosra állítani. Szokás szerint elvégeztem a reggeli dolgaimat és elindultam a suliba.
   Mire odaértem, addigra már minden osztály sorban állt, a legtöbbjükön vastagon állt a hóréteg. Arra lettem figyelmes, hogy a Diákönkormányzat elnöke hirdet valamit.
- Jó reggelt, emberek! - kezdett bele határozottan. - A társaimmal és a vezetőséggel együtt úgy döntöttünk, hogy a XX. iskola bulit egy kicsit izgalmasabbá tesszük. Köztudott, hogy erre most pénteken kerül sor, ezért legyetek szívesek figyelni.
Hm... ez érdekesnek hangzik. Jó, hogy van valami, ami feldobja az unalmas hétköznapokat.
- Tehát: Aki be szeretne lépni az iskola területére aznap este, annak fel kell öltöznie, de nem akárhogy! Egy táncos, álarcos bált rendezünk, ahová lehet jönni különböző estélyi és báli ruhákban, meg persze egy álarcban. A lényeg, hogy ne ismerjétek meg egymást, hagyatkozzatok az ösztöneitekre, szóval senki sem oszthatja meg a másikkal az ötletét. Szeretettel várunk mindenkit.
Mikor befejezte, mindenki megindult befelé a termekbe az órákra.
   Első óránk irodalom volt, természetesen Elliottal. Kaptunk egy verset, amit elemezni kellett, de előtte a tanár úr felolvasta. Az az átélés, az a sok érzelem, az egész, ahogy előadta szívszorító volt. A hangsúly, nem sietett egyáltalán, pont jó volt. Egy szerelmes, érzelemmel teli mű. Néha-néha felnézett a könyv lapjai közül, csak egy pillanatra. A legvégén találkozott a tekinetünk egy halvány mosoly keretében. Ott ülök nagyjából két méterrel arrébb tőle, tehát nem volt nehéz. Hagyta, hogy saját magunk megpróbáljuk elemezni, leszűrni a lényegét a költeménynek, aztán elmondta a végén, hogy ténylegesen miről szólt.
- Na, Christen, te a napló alapján egy nagyon okos, jó tanulónak bizonyulsz. Most ezt megmutathatod - mondta Chrisnek, majd becsukta a naplót és nézte tovább a lányt.
- Hát... tanár úr... én... - vakarászta korpás fejét. - Konkrétan egy nem beteljesedő szerelemről szól - felelte boldogan, vigyorral az arcán.
Elliot felkelt a székéről, elsétált felé, rátámaszkodott az asztalára, majd odahajolt hozzá egész közel.
- Na figyelj, ezt te nem játszod velem! - Az az arc... Egyáltalán nem volt valami barátságos. Valami nagyon nem tetszett neki. - Te a napló szerint egy kitűnő tanuló vagy, igaz?
Christen csak ült és nézett mereven maga elé.

2015. július 9., csütörtök

12. fejezet ~ Leckeírás, szörnyű napok

Sziasztok! Köszönöm, hogy sok embernek tetszik a történet, köszönöm azt a hat feliratkozót, akik rendszeresen követik az eseményeket. Mivel péntek van, így íme az új rész. Nina továbbra sincs jelen, ezért ezt a részt is egyedül próbálom megírni. Köszönöm a sok támogatást Tőletek! <3

Ölel titeket:
                         ~ Watta Wilson☆

   Mivel Rob elhívott leckét írni, így mentem is délután. Természetesen én írtam meg, ő pedig lemásolta.
- Tudtam, hogy ezért hívtál - nyögtem ki nem valami kedves hangon flegma arckifejezéssel.
- Jaj, Mira, ne legyél már ennyire gonosz - csapott oda a fejemre egy füzettel.
Nem nagyon kellett több, fogtam egy párnát az ágyról és fejbe csaptam vele, majd kacagtam rajta.
- Aham... - morfondírozott Rob -, ha te így akkor én is! - Felvett egy másik párnát és hozzám vágta. Addig-addig játszottunk, míg felkerültünk mindketten az ágyra és úgy dobáltuk egymást. Úgy beleéltük magunkat, hogy egyszercsak a fiú hasán ültem.
- Szállj le, Mira! Kinyomod belőlem az ebédet! - szuszogta Rob, aki a derekam fogta.
A hangja kicsit olyan volt, mintha az ebéde vissza akart volna jönni, így megemeltem a hátsóm, de a fiú még mindig fogott. Szó se róla, jóképű, kedves, valamennyire izmos, jó testalkatú, de akkor is! Ezt nem teheti!
- Akkor eressz, ha nyomlak! - vágtam oda neki ösztönből, de a fiú nem eresztett.
- Ha lejjebb ülsz, akkor semmi gond nem lesz. - Ezzel a mondattal lejjebb irányította a derekam. Ott ültem, ahol nem kellene... Fusztrálva éreztem magam.
- Rob, ezt nem teheted! A szüleid?
- Ők dolgoznak, a bátyám bulizik, az öcsém pedig egyik haverjánál van. De te jobb vagy, mint egy számítógépes játék - sorolta az érveket.
Még jó, hogy jobb! Fiatal vagyok, sokak szerint csinos és elbűvölő.
- Maradj, drága! - kiérlelt, miközben egyre feljebb csúsztatta kezeit, a melleim felé. - Csak mos az egyszer.

2015. július 3., péntek

11. fejezet ~ Kutatás megkezdése

Sziasztok! FIGYELEM!!! A szövegben trágár kifejezések szerepelnek, tehát csak saját felelősségre olvasható! Kedves szerkesztő társam, Nina elment egy kicsit kikapcsolódni, így sajnos egyedül kell összehoznom ezt a részt. Sokat köszönhetek neki, mivel - szerintem - nagyon jól fogalmaz és tudja, hogy mi kell egy történetbe, ebben is ő segített. Remélem ezt a részt is élvezni fogjátok és kapok róla véleményt. Annak külön örülök, hogy az előző rész sokmindenkinek tetszett. :) Jó olvasást kívánok!

Ölel titeket:
                              ~ Watta Wilson☆

   Egy hűvös, hétfő reggelre ébredtem de most nem azért, mert valaki felmászott az erkélyen hanem azért, mert kialudt a kazán éjszaka. Narancssárga szobámban nem láttam azokat a meleg, fénylő napsugarakat. Gondolom mindenki tudja, hogy milyen érzés egy hosszú szünet után iskolába menni úgy, hogy egy történelem témazáró vár rá. Persze, tegnap egész este tanultam a rózsát nézegetve, de ha jelen pillanatban megkérdezné valaki, hogy mit is tanultam, nem tudnék mit mondani.
   Nagy nehezen feltápászkodtam az ágyból, odaballagtam a tükörhöz, de meghátráltam. Úr Isten! Úgy állt a hajam, mintha egy hete nem lett volna a kezemben fésű. Szanaszét álltak a hajszálaim, rakoncátlan, erős fürtjeimet nehezen tudtam rendre parancsolni. Kinyitottam a szekrényem valami ruhát keresve. Megláttam az új kötött pulcsijaim egyikét, találtam alá egy V-kivágású, passzos, sárga pólót és egy fekete farmert. Beágyaztam, fogtam a táskám, elindultam lefelé a lépcsőn, felhúztam a szőrrel bélelt csizmám, majd gyalog elindultam a jeges, síkos, csúszós aszfalton.
   A táj túl fehér volt. Láttam sok gyereket, akik hógolyóztak, szánkóztak az iskolába menet. Próbáltam a hóban menni az út szélén, nehogy véletlen elcsússzak és eltörjem valamim. Amint megérkeztem az iskolába kimentem a fiúkhoz, akik épp a lányok nyakába dobálták a havat, élvezve a társaik sikítását. Van egy gyanúm, hogy ki hozhatta a nyakláncot. David, az osztály legmenőbb fiúja. Sokszor mondta már nekem, hogy mennyire csinos vagyok, hogy esetleg nem akarnék-e a barátnője lenni, tavaly Valentin-napkor pedig csokit is kaptam tőle. Azóta is szemmel láthatóan nézeget. Megpróbálok közelebb kerülni hozzá, amennyire csak lehet, persze nem túl feltűnően.
- Sziasztok fiúk! - köszöntem nekik széles vigyorral, majd Gery vissza is intett ugyan csak nagy mosollyal.
- Hogy vagy, Miranda? - jött oda hozzám Rob egy beszélgetésre és egy hógolyó társaságában.
- Ezt nekem szántad, igaz? - Remélem nem.
- Nem éppen... Geryvel csesztetjük a lányokat. Ez éppen Ananak lesz, de ha kéred, odaadom - húzta sunyi vigyorra a száját.
Hirtelen egy adag havat éreztem a kapucnimban. Sóhajtottam egyet, lassan hátra fordultam, eközben kikaptam Rob kezéből a havat.
- Hé, te! Ezt miért csináltad? - kérdezte felháborodva, széttárt kezekkel.
Martin állt mögöttem, mellette pedig Brendon, akik nagyon jóízűen nevettek rajtam. Fogtam a havat, amit Robtól vettem, kettészedtem és mindkettőnek az arcába csaptam.

2015. június 26., péntek

10. fejezet ~ Meglepetés

   Sziasztok! Elérkeztünk a 10. fejezethez. Tudom, az utóbbiak nagyon unalmasak lettek, de ezentúl próbálok valami érdekeset összehozni. Remélem, hogy a továbbiakban is követni fogtok és azt is, hogy megírjátok őszinte véleményeteket, mégha bántó, akkor is.

Ölel titeket: 
                       ~ Watta Wilson ☆

   Arra ébredtem, hogy fázom. Hiába volt rajtam két meleg takaró, akkor is fáztam. Mikor kinyitottam a szemem nem láttam semmit az erős fényben. Eltelt egy kis idő, mikor észleltem, az az ajtó nyitva van, ami kivezet az erkélyre. Csípett a hideg, téli levegő, a szél pedig sok havat befújt a szobámba. De vajon ki nyitotta ki? A szoba másik ajtaja, ami a lakásból nyílik zárva van, senkinek nincs kulcsa hozzá, csak nekem. A másik nincs, mivel emeleten lakom, magasan van, minek bezárni. Bár... lehet, hogy csak a szél nyitotta ki.
   Fogtam a köntösöm, belebújtam a mamuszomba, majd odamentem becsukni az ajtót. Rengeteg hó állt bent a szobában, amit ki akartam söpörni, de megláttam egy vörös foltot és egy pici, arany színű dobozt, amit egy masni díszített. A rózsára rá volt kötve egy papír, melyben ez állt: