13. fejezet ~ Rendhagyó buli a suliban

Sziasztok! Elnézést, hogy pénteken nem tudtam kitenni az új részt. Elmentünk a családdal kikapcsolódni a Tiszára, ami hatalmas élmény volt. Megvolt az ezévi nyaralásunk is. Most nektek az eddigieknél hosszabb résszel kedveskedem. Remélem megbocsátjátok, hogy nem időben hoztam a részt.

Ölel titeket:
                       ~ Watta Wilson ☆

   Teltek a januári hűs napok, de még mindig nem tudtam, hogy vajon ki hozta a nyakláncot. Van két személy, aki számomra nagyon gyanús, de nem merem biztosra állítani. Szokás szerint elvégeztem a reggeli dolgaimat és elindultam a suliba.

   Mire odaértem, addigra már minden osztály sorban állt, a legtöbbjükön vastagon állt a hóréteg. Arra lettem figyelmes, hogy a Diákönkormányzat elnöke hirdet valamit.

- Jó reggelt, emberek! - kezdett bele határozottan. - A társaimmal és a vezetőséggel együtt úgy döntöttünk, hogy a XX. iskola bulit egy kicsit izgalmasabbá tesszük. Köztudott, hogy erre most pénteken kerül sor, ezért legyetek szívesek figyelni.

Hm... ez érdekesnek hangzik. Jó, hogy van valami, ami feldobja az unalmas hétköznapokat.

- Tehát: Aki be szeretne lépni az iskola területére aznap este, annak fel kell öltöznie, de nem akárhogy! Egy táncos, álarcos bált rendezünk, ahová lehet jönni különböző estélyi és báli ruhákban, meg persze egy álarcban. A lényeg, hogy ne ismerjétek meg egymást, hagyatkozzatok az ösztöneitekre, szóval senki sem oszthatja meg a másikkal az ötletét. Szeretettel várunk mindenkit.

Mikor befejezte, mindenki megindult befelé a termekbe az órákra.

   Első óránk irodalom volt, természetesen Elliottal. Kaptunk egy verset, amit elemezni kellett, de előtte a tanár úr felolvasta. Az az átélés, az a sok érzelem, az egész, ahogy előadta szívszorító volt. A hangsúly, nem sietett egyáltalán, pont jó volt. Egy szerelmes, érzelemmel teli mű. Néha-néha felnézett a könyv lapjai közül, csak egy pillanatra. A legvégén találkozott a tekinetünk egy halvány mosoly keretében. Ott ülök nagyjából két méterrel arrébb tőle, tehát nem volt nehéz. Hagyta, hogy saját magunk megpróbáljuk elemezni, leszűrni a lényegét a költeménynek, aztán elmondta a végén, hogy ténylegesen miről szólt.

- Na, Christen, te a napló alapján egy nagyon okos, jó tanulónak bizonyulsz. Most ezt megmutathatod - mondta Chrisnek, majd becsukta a naplót és nézte tovább a lányt.

- Hát... tanár úr... én... - vakarászta korpás fejét. - Konkrétan egy nem beteljesedő szerelemről szól - felelte boldogan, vigyorral az arcán.

Elliot felkelt a székéről, elsétált felé, rátámaszkodott az asztalára, majd odahajolt hozzá egész közel.

- Na figyelj, ezt te nem játszod velem! - Az az arc... Egyáltalán nem volt valami barátságos. Valami nagyon nem tetszett neki. - Te a napló szerint egy kitűnő tanuló vagy, igaz?

Christen csak ült és nézett mereven maga elé.

- Nézz ide, hozzád beszélek! Igaz?

- I... Igen... - felelte a lány megszeppenve.

- Akkor ez a válasz mi volt? Erre egy kettes tanuló is rájön azonnal! Mondd, mit írtál? - Elvette tőle a könyvet, meg persze Anaét is. - Hm...Ana, mondd, te mit tudsz?

Ana elkezdte felolvasni a sorokat és megmagyarázta őket.

- Rendben. - Felkelt onnan és elémállt. Így ülve nagyon magasnak láttam, szinte már ijesztő. Kis idő múlva lenézett.

- Miranda, te hogy állsz? - nyújtotta a kezét a könyvemért, a másikban pedig Anaé volt. - Hm... ez rendben.

   Hamarosan kicsöngettek, de előtte kaptunk házit. Elliot visszaült a székére, ráfeküdt az asztalra és belemarkolt dús, szőke hajába.

- Jól van? - kérdeztem érdeklődve.

Nem mintha ő törődne velem, de azt hiszem, hogy jóban vagyunk, ezért megkérdezem.

- Christen, maradj! - Ez volt a válasz.

- Öm... Akkor én megyek is. Vi...

- Ne! Te is maradj! - szólt vissza, mikor az ajtóban álltam.

- Christen - emelkedett fel az asztalról és a székéről Mr. Barker, majd odaállt elé. - Egy kitűnő tanulótól többet várok, ezt te is tudod! Hatalmas az elvárási küszöböm, ezt tudd meg! A napló nem minden, ezt tudd meg te is. Ki kell mondjam: Ilyen gyenge elméjű kitűnő tanulót sosem láttam! Sajnálom, de ezek után, hogy egy egyszerű verset sem tudsz értelmezni, még azt várod el, hogy kedveljelek? Nem, nem fog menni! Bizonyíts, akkor meglátjuk! Most pedig menj!

Ilyen fancsali képpel az utóbbi időben még sosem láttam. Elliot hozzám fordult hirtelen és megfogta a vállam.

- Ezt jól megmondtam neki, igaz? - kérdezte gondterhelt arccal, nagyokat sóhajtva. Elhiszem,ha bűntudatot érzett, erre én sem számítottam.

- Ez igen! Sosem gondoltam volna, hogy valaki ennyire őszintén megmondja neki a véleményét. - Elliot nagyot nézett. - Megmondom őszintén ez kellett neki. Valakinek meg kellett törnie egy kicsit és szerintem igaza is volt - néztem mélyen gyönyörű, kék szemeibe.

- Nem is vagy te annyira buta, mint amilyennek eleinte gondoltalak, sőt! Ahogy néztem az elemzést, úgy elég felnőttes gondolkodású vagy. Hogyan csinálod?

- Hosszú történet. Átérzem azt, ami történik, el tudom képzelni magam előtt. Röviden csak ennyi.

Mr. Barker elengedte a vállam, újból villantott egy halvány mosolyt.

- Nah, menj! Holnap buli van, találd ki, miben leszel - Evvel a szóval kinyitotta az ajtót, kiengedett maga előtt.

***

   Miután eltelt a nap elmentem ruhát kölcsönözni a bulira, meg néztem egy maszkot hozzá. Nem sok üzlet van, amit be tudok járni, de találtam egy gyönyörű, hosszú, fényes, helyenként felvarrott, pánt nélküli sötétlila ruhát, melyet a derekán egy

világosabb lila, ugyan csak fényes szalag díszített egy masnival, plusz még az alját is ezzel dobták fel. Kaptam hozzá egy ezüstnek látszó nyakláncot, meg találtam hozzá egy maszkot. Lila-arany színekben pompázott sötétlila tollakkal a tetején. Egyszerűen gyönyörű volt. Nem lett olcsó, az már biztos. A nő, akinél béreltem csak annyit mondott, hogy a pénz felét visszakapom, ha épen leadom neki a ruhát.
   Hazavittem, anyának nagyon tetszett, amikor felvettem. Már este lett, így aludnom kellett. Még mielőtt belevetettem magam az ágyamba, anya beszólt a szobámba.
- Miranda, drágám, a hajad hogyan legyen megcsinálva? - kérdezte hatalmas mosollyal a száján.
- Nem szükséges ebből ekkora ügyet csinálni. Majd szépen kifésülöm és jó lesz. Jó éjt! - feleltem, majd ráhelyeztem a fejem a párnámra.
Miután anya lement a lépcsőn felkeltem, bezártam mindkét ajtómat és felvettem a ruhát. A hátulját egy hosszú cipzár fogta össze, melyet egyedül is fel tudtam húzni. Kicsit furcsa volt, hogy nem gyártottak rá pántokat, de így is tetszett. Még a tetejére felhúztam a szemmaszkot is, hajamat előre igazítottam és odaálltam a tükör elé.

Kivételesen tetszett a látvány. Igaz, csak arany magassarkúm van, de szerintem az is jól fog mutatni. Egy darabig még nézelődtem, majd levettem és visszahúztam a pizsamámat.
   Másnap este már buli volt. Mindenki a suliban a ruhákról beszélt, ki hogy jön el a bálra, meg ilyenek. A nap gyorsan eltelt, mivel pénteken csak négy óránk volt. Utolsó nyelvtan, amit szerettem. Elliot nagyon gonoszul bánt Christennel, sokat szólította a feladatok megoldásában. Szerintem ennyi mondatot sosem elemzett, mint most. Kicsit úgy éreztem, mintha nem lenne jó kedvében, nem volt olyan kedves, mint általában. Dehát mindenkinek vannak rossz napjai, nekem is szoktak lenni, tehát ez normális. Mindenki legalább három mondatot elemzett, meg vagy húszat kaptunk háziban. Mostanában ennyit nem adott fel. Amikor kimentem a teremből még köszönni sem köszönt, nem láttam rajta azt a „macsóságot”, amit mindig, de nem haragudtam meg, ez van.
   A buli este nyolckor kezdődött és éjfélig tartott. A szüleim üzleti útra mentek mindketten, így nem nagyon voltam korlátozva. Majd a buli eldönti, hogy mikor legyen elég az ottlétből.
   Hamar eljött a nyolc óra, mivel el voltam foglalva az öltözködéssel, hajat mostam, egy kis alapozót magamra kentem, utána indultam is. Nagyjából fél tizenegy körül járt az idő. Korom sötét éjszaka volt, csak a gyenge közvilágítás adott fényt a havas utcáknak, ami nagyjából arra volt elég, hogy a bogarakat a lámpa köré vonzza. A suli nagyjából egy kilométerre volt tőlünk, gyalog sem messze. Ahogy odaértem az iskola elé egy fekete öltönyös, maszkos férfibe botlottam.
- Elnézést, menjen csak, kisasszony! - Furcsán rekedtes hangja volt a figurának. Fekete öltönyt, egy fehér inget, egy fekete kalapot és egy ugyan csak fekete maszkot viselt, ami ezüst csillámokkal volt díszítve.
- Semmi gond, köszönöm - feleltem, majd bementem előtte.
Nem voltak tipikus diszkós zenék, inkább csak olyanok, ahol párban kellett táncolni hol lassabban, hol gyorsabban. Azt találtam rejtélyesnek, hogy nem láttuk a partnerünk arcát. Egyszer csak hirtelen elkapott egy kicsivel magasabb fiú, megfogta a derekam mind a két kezével, kezeimet a nyakához rakta és elkezdett velem lassúzni.
- Na, milyen a buli, Mira? - szolt hozzám valószínűleg Rob, mivel csak ő hív Mirának.
- Mivel csak most jöttem, ezért nem tudom - válaszoltam hosszas csend után. - Egyébként honnan tudtad, hogy én vagyok?
- Tudod, a vörös haj sokmindent elárul. - Kacsintott egyet, majd feje egyre közeledett az enyémhez. Nem akartam megcsókolni, hisz én nem szeretem, úgy meg minek csókoljam meg. Nincs értelme. Elhúzódtam tőle amilyen messzire csak tudtam, majd kitéptem magam karjai szorításából és elfutottam a suli sötét részébe.
   Nem volt világítás, csak mély sötétség. Nekidőltem az egyik ajtónak, mikor egy kéz magához húzott. Hirtelen sikítani akartam, de befogta a szám és a fülembe súgta szavait a rekedt hangjával.
- Ssss! Nem bántalak. Esetleg, jönnél velem táncolni, ha megkérnélek?
Hirtelen úgy éreztem, hogy földbegyökerezett a lábam. Egy idegen táncolni hív? Mert jó, hogy két évig jártam táncolni, de akkor is furcsa ötletnek tartottam. Végülis belementem, úgysincs sok a buliból, nagyjából még egy óra.
   Már nem sok embert lehetett látni táncolni, de mi odamentünk. Egyik kezét a derekamra tette, a másikkal megfogta az én kezem, én pedig a sajátom a vállára helyeztem. Magasabb volt egy tíz centivel biztos, de piszok jól táncolt. Hirtelen a zene lelassult, a férfi közelebb húzott magához és lassúztunk. Már teljesen közel voltunk egymáshoz, összeért a testünk, karjaim a partnerem nyakában kötöttek ki, az övéi pedig a derekamat simogatták. Nem éreztem helyesnek ezt a dolgot, próbáltam elhúzódni, mire a fickó megszólalt.
- Ne aggódj, nem bántalak. Nyugodtan engedd el magad és tégy úgy, mintha már ezer éve ismernél.
Sóhajtottam egy nagyot, majd fejemet a mellkasára fektettem, ujjaimmal pedig a puha haját tapogattam. Hirtelen ránézett az órára és kihúzott az ajtón. Szembe állt velem és megfogta kezeimet.
- Késő van, hazakísérlek, ha nem gond - ajánlotta fel a segítségét, amire nem mondtam nemet.
   A késő, csípős éjszakában ballagtunk hazafelé. A közvilágítás mint említettem egy nagy nulla, nem látni sokat az utcán. Egy mozdulattal a vállaimhoz kaptam és a fogaimat összeszorítva szívtam be a levegőt. Fáztam. Annyi eszem már nem volt, hogy hozzak magammal valamit, amit felvegyek. A férfi levette a zakóját és a hátamra terítette.
- Köszönöm - mondtam egy mosoly keretében. - Maga nem fog megfázni így?
- Először is, kérem tegeződjünk. Nem vagyok én annyira idős. Ha pedig megfázom, azt ki tudom heverni a hétvége alatt. Egyébként, te mennyi idős vagy? - tette fel a kérdéseket a rejtélyes alak.
- Rendben. Tizenöt lennék. Mert te? - kérdeztem vissza.
- Az ne érdekljen. Legyen elég, hogy nem sokkal idősebb - húzta mosolyra a száját.
- És hogy hívnak? Hogyan szólítsalak?
- Az sem lényeges. Egy egyszerű ember vagyok, de biztos, hogy még találkozunk.
   Hamarosan a házunk elé értünk. Levettem a vállamról a zakót és visszaadtam a tulajnak. Menni akartam kinyitni az ajtót, mikor elkapta a kezem.
- Várj! - állt velem szemben, megfogva mindkét kezem. - Köszönöm az estét. Ha esetleg nem bánnád... - Közelebb húzott magához, becsukta a szemeit, és csókra nyitotta a száját. Hirtelen nem értettem mi van, nem tudtam mit tenni, így becsuktam szemeimet és vártam. Mikor ajkunk összeért hirtelen a partnerem elkapta a fejét, helyette egy puszit nyomott az arcomra és a kezemre. Meghajolt előttem és elköszönt. - Jó éjt, vigyázz magadra!
- Köszönök mindent! Neked is jó éjt! - intettem utána, majd néztem addig, amíg el nem nyelte a sötét utca.
   Ez is egy kalandos est volt, de nem bánom. Ez a srác végre bejön nekem. Udvarias, de titokzatos, kedves és segítőkész, meg persze romantikus. Lehet, hogy furcsán hangzik, de talán örültem volna annak a csóknak, de így volt a legjobb.